|
a vár rövid története: A vármegyék kialakulásával foglalkozó történészeink már egy évszázaddal korábban észrevették, hogy a középkorban a területünkön fennálló Pest és Pilis megye eredete nem vezethetõ vissza Szent István koráig. Mindkét megyét ugyanis elég késõn, Pilis megyét 1225-ben, Pest megyét 1255-ben említik elõször az írott források, Felmerült tehát a kérdés, hogy milyen megye létezett a XI-XII. század folyamán az elõbb említettek helyén. A kérdésre a választ a veszprémi püspökség javára 1009-ben kiadott oklevélben találhatjuk meg. Ebben az oklevélben említik a püspök egyházmegyéjének részeként "Visegrád civitas"-t, azaz Visegrád vármegyét, vagyis a keresett közös õst. Ez a vármegye, hasonlóan a fölötte fekvõ Esztergom, illetve az alatta fekvõ Fejér megyéhez, a Duna két partján lévõ területeket ölelte fel. Székhelye a Sibrik-dombon álló, késõ római erõdítménybõl átalakított vár volt, amely a környéken élõ szlávoktól a X. század végén a Visegrád (magasabb helyen fekvõ vár) nevet kapta. A Nagy Constantinus császár uralkodása idején, a 320-as évek végén épült, szabálytalan alaprajzú, kb. 130x140 méter alapterületû erõdítmény neve a Notitia Dignitatum alapján Pone Navata volt. Az egykori római erõdítmény történetének második, bennünket érdeklõ szakasza valamivel az ezredforduló elõtt, a 970-80-as években kezdõdött. Géza fejedelem ugyanis 973 körül Székesfehérvárról a fejedelmi székhelyet az esztergomi Várhegyre vitte. A Duna-szoros felsõ végét ellenõrzõ esztergomi Várhegyrõl az országot kormányzó Géza fejedelemnek volt elõször szüksége a Sibrik-dombi várra, amely a szoros alsó, Buda felõli bejáratánál áll. A Géza-kori betelepülés bizonyítékait megtaláltuk a kaputorony-belsõben, illetve a vár DK-i részén, ahol kisebb kõházat építettek. A rendbe hozott és újra használatba vett, most már Visegrádnak nevezett vár ettõl kezdve ellenõrizte a Duna-szoros szárazföldi és vízi útjait és a környéken levõ átkelõhelyeket. A fejedelmeink és elsõ királyaink vadászó erdõjére, a Pilisre is felügyelõ vár, Szent István uralkodásának kezdetén már megyeszékhely, ispáni vár lett. A Sibrik-dombi várnak Várhegy felõli feltárt DK-i részében, az elpusztult római kori épületek romjain, a XI. század elején nagyobb méretû kõházat, valószínûleg ispáni lakot építettek. A 16,5 méter hosszú, oldalainál 10 méter, illetve 9 méter széles épületet, a belsõben válaszfal osztotta két egyforma helyiségre. A K-re nézõ helyiség kõbõl rakott kemencével fûthetõ is volt. Ebben az idõszakban a várfal tornyain is változtatásokat végeztek. Elfalazták a földszinti bejárati ajtókat, a késõbbiekben bejáratul a tornyokba az elsõ szinten lévõ ajtónyílások vezettek.
Az építkezések a XI. század második felében is folytatódtak: Szent László uralkodása alatt az egykori kaputornyon történt kisebb átalakítás. A vár börtönében õriztette Szent László király 1083-ban fogolyként Salamon királyt. Ma már, 900 év távlatából, nehezen állapítható meg, hogy Salamon börtöne a vár melyik részén lehetett. Arra sem könnyû magyarázatot találni, hogy László miért a visegrádi várban õriztette királyi foglyát. Elhatározásában talán az is közrejátszott, hogy ebben az idõszakban Dömös, az Árpádok Béla-ágának a Duna menti birtokközpontja lehetett, a mellette fekvõ Visegrád viszont az András-ágé, tehát Salamon a "saját" várába került fogolyként. A visegrádi vármegye székhelye a XII. században osztozott a többi, gazdaságföldrajzi szempontból hasonlóan elõnytelen fekvésû központ sorsában. Ezek a székhelyek romlásnak indultak mivel az ispán mind kevesebbet tartózkodott bennük, s mind többet a saját birtokán, vagy a király kíséretében. A falusi vásárhelyek szintjére lesüllyedõ települések és a XIII. századra korszerûtlenné váló ispáni várak egy részének pusztulását a tatárjárás okozta. A megszûnõ visegrádi várispánsághoz tartozó népeket kivették a vár fennhatósága alól: a várnépek egy részét a királyi udvarhelyek (Visegrád, Óbuda) alá rendelték, másik részüket a XI. században Nyitra megyében alapított szolgagyõri vagy galgóci határvárhoz csatolták. Az egykori várjobbágyok a XIII. században kisnemesként tûnnek fel az Óbuda környéki falvakban. A korai Visegrádot elpusztító tatárjárás után meginduló újjáépítés az új, korszerû vár emelésével kezdõdött. A Sibrik-dombbal átellenben emelt lakótoronyhoz és a várfalakhoz elhordták az ispáni vár köveit és ott építõanyagként újra felhasználták. A XIII. század elejére végleg megszûnt Szent István-kori vármegyéknek a Duna jobb partján fekvõ felén létrejött királyi erdõuradalomnak, Pilis megyének ispánjai gyakran egy személyben a Fellegvár várnagyait is. A Sibrik-domb az ásatások tanúsága szerint a késõ középkorban nem volt használatban, az írott források sem tesznek említést az itt lévõ várromokról TÉRKÉP
|
www.magyarvarak.sokoldal.hu
Tetszett ez az oldal? Mutasd meg az ismerőseidnek is!
|